Nagy Gerzson: Meddig él egy anya
Nagy Gerzson harmadik kötete a Meddig él egy anya címmel azt sugallja, hogy egy anyaregényt tartunk a kezünkben, viszont a könyvet olvasva inkább egy szétesett család múltbeli és jelenlegi életébe nyerhetünk bepillantást. Az elbeszélő, Ágota, egy harmincas éveinek a közepén járó tanár- és írónő, aki kénytelen egyedül ápolni az édesanyját, mivel a testvére, Tamás az apjuk halála után Torontóba költözött. Róla azonban másfél éve nem hallottak semmit, a hiánya pedig arra készteti Ágotát, hogy az írás által teremtse meg öccse jelenlétét. Az alkotás pedig nemcsak ebben nyújt neki segítséget, hanem egyúttal lehetővé teszi számára saját elérhetetlen vágyainak megélését.
A mű narratív szerkezete emiatt kétféle elbeszélésmódból épül fel. Az iniciálékkal kezdődő fejezetek E/1. személyűek, és a nő naplóbejegyzéseiként értelmezhetőek, míg az ezeket követő egységek többségében E/3. személyben mutatják be Tamás, avagy Tom történetét. Ez alól két fejezet jelent kivételt, amelyekben a heterodiegetikus narráció helyett Tom énelbeszélését olvashatjuk. Az egyik esetben ez a váltás az értelmezést is megakaszthatja, mert a rész elején még Ágota beszél („Az öcsém ott a buszban, a szerpentinen kanyarogva látta meg először a halált.” [77.]), viszont a következő bekezdésben már Tom („A levegő sűrű, nehéz, mélyen belélegzem, köhögök.” [77.]), ami egy pillanatra összezavarhatja az olvasót. Ebben a két fejezetben úgy tűnik, mintha az addig csak a testvér nézőpontján keresztül megmutatkozó férfi maga is szerepet vállalna saját életének elmesélésében, ugyanakkor el is bizonytalanítja annak valószerűségét: „Úgy érzem, mintha valójában nem is itt, hanem valakinek az álmában volnék, mintha képzelném ezt az utazást.” (81.) Az első Tomról szóló egységben még egyértelmű, hogy Ágota a narrátor, hiszen öcsémnek nevezi a férfit, ezzel is hangsúlyozva a kettejük közti viszonyt. A későbbiekben viszont már szinte csak Tomként van említve, így a rokoni kapcsolat, ezáltal pedig Ágota elbeszélői mivolta kevésbé lesz olyan egyértelmű. A szabad függő beszéd használata által pedig még inkább elbizonytalanodik a narrátor személye ezekben a részekben. Érdekes kettősséget teremt az, amikor Tom gondolatait olvassuk Ágotáról, mert ilyenkor a nőt a férfi szemszögén keresztül látjuk. Ha pedig feltesszük, hogy ezen szöveghelyeknél is Ágota a narrátor, akkor valójában saját magáról beszél E/3. személyben, és kívülről láttatja önmagát. Így nemcsak a testvére, hanem ő is két alakban van jelen a regényben. Sem Ágota, sem Tamás nem tekinthetők teljes mértékben megbízható elbeszélőknek a kérdések és ellentmondások miatt, melyek egyrészt az emlékezet működéséből fakadnak: egyes részleteket elfelejtenek vagy rosszul emlékeznek rájuk, mások viszont vakuemlékként lebegnek a szemeik előtt. Másrészt mindketten különbözőképpen élnek meg egy-egy szituációt, így például ugyanazt a történetet más-más nézőpontból láttatják.
A cím egy anya alakját helyezi a középpontba. A regényben két egymástól teljesen különböző édesanyával találkozhatunk. Az egyik az Ágotáé, akinek jelenlegi állapotát a naplóbejegyzésekből ismerhetjük meg. Az apa halála óta mondhatni csak vegetál, és a saját halálát várja: „Szeretném, ha már vége lenne, mondja. […] Ennek az egésznek. Ennek a vánszorgásnak. Ennek az értelmetlen életnek” (60.) Élettere a szobájára korlátozódik, csak ritkán mozdul ki az otthonából, melyet egyébként nem is szeret, így az akár egyfajta börtönként is értelmezhető. A bezártság által szociálisan is elhatárolódik másoktól, volt munkatársaival sem tartja a kapcsolatot. Mindennapi tevékenységeire a monotonitás jellemző: egész nap tévét néz, mindig ugyanazokkal a lottószámokkal játszik, csak a megszokott ételeket hajlandó megenni, és nem veszi figyelembe, hogy a vele élő lánya mit szeretne. Ez a beszűkültség az időérzékét is torzítja, sosincs tisztában azzal, hogy mennyi az idő, vagy hogy milyen nap van, így mindig Ágotát kérdezgeti. Szinte számolja a hátralévő napjait, az idő múlásával pedig a hangulata is változik: „Vasárnap már kifelé megyünk a hétvégéből, délelőtt jókedvünk van, mert érezzük, hogy közeleg a hétvége vége, lezárul egy újabb szakasz, délután viszont folyamatosan eluralkodik rajtunk a rosszkedv, mert érezzük, hogy másnap reggel új szakasz kezdődik.” (59.) A T/1. személyű megfogalmazás olyan, mintha egy anya beszélne a kisgyermekéről, ami arról árulkodik, hogy a szülő–gyermek szerep felcserélődött a két nő között, és hogy Ágota már a saját egyéniségét is feláldozta az édesanyjáért. Többször reflektál arra, hogy gesztusaiban egyre inkább az anyjára hasonlít, vagy hogy az ő ruháit viseli. Annak idején Ágota anyja is magára vállalta a nagymama ápolását amellett, hogy dolgozott, és két gyermeket nevelt, tehát Ágota csak a családi mintát folytatja. Azonban egyikőjükben sem tudatosul, hogy ez mennyire destruktív. Mivel az anya úgy gondolja, hogy „[a] nőnek alá kell rendelnie magát. […] Mert a nő egyedül semmi. Nulla.” (108.), ezért Ágotának követendő modellek hiányában nehézséget okoz megtalálni a számára megfelelő partnert: „Az én kapcsolataim sosem voltak egyenrangúak, féltem az egyenrangú kapcsolatoktól, azt kerestem, miben nőhetnék a másik fölé, vagy hogyan rendeljem alá magam.” (62.) Útmutatást két személytől kaphat: Esztertől, aki valaha Tamás barátnője volt, és Erzsébettől, a szeretője nagymamájától. Míg az előbbi inkább Ágota korosztálya, addig utóbbi feltehetőleg még Ágota édesanyjánál is idősebb, de mindkettőjükben közös, hogy függetlenek másoktól, nincsenek senkire sem rászorulva. Eszternek már a nevében kódolva van az irányító, vezető szerep, hiszen csillagot jelent. Ő az, aki rávilágít arra, hogy Ágotának nem kéne feláldoznia az életét csak az anyja ápolása miatt, mert vannak erre szakosodott ápolók. Rábeszéli, hogy menjenek el együtt Olaszországba, ezzel kiszakítva barátnőjét az otthoni környezetből. Az anya nem akarja, hogy Ágota elmenjen, érzelmileg zsarolja („Hisztériázott, két napig nem szólt hozzám. Engem sosem szeretett senki, mondta aztán.” [136.]). Célját viszont nem éri el, mert végül elutaznak. Azonban Ágota nem tud igazán kikapcsolódni, örül, amikor hazaindulnak. Ekkor rájön, hogy valójában egy régi útjukat ismételték meg csak Tamás nélkül, ám eddig nem emlékezett arra, hogy a múltban Eszter is velük volt. Noha a nő függetlensége példakép lehetne Ágota számára, életvezetése nincs ideálisként ábrázolva, hiszen leveleiből szomorúság és kiábrándultság árad. Ezzel szemben Erzsébet valóban mintaként szolgálhat, amit már az is jelez, hogy a könyv hátoldalán egy tőle származó idézetet olvashatunk. Ágota anyjával ellentétben ő nem várja el az utódaitól, hogy minden idejüket az ápolására fordítsák, saját akaratából döntött úgy, hogy idősotthonba vonul. Az ottlétet nem börtönként éli meg, mert mindent megtesz annak érdekében, hogy jól érezze magát: nem hanyagolja el a külsejét, társasági életet él. Nem a múltra fókuszál, hanem a jelen adta lehetőségeket igyekszik minél inkább kihasználni: „Nekem is volt családom, szerelmem, mégsem a múltban élek. Mi értelme terhelni azokat, akiket szeretek? Innen szabadon kijárhatok, busszal félóra a belváros, a hentesnél félreteszik a szűzpecsenyét, a zöldséges friss spenótot ad, és ingyen engednek be a múzeumokba.” (93–94.) Bár olykor – korából is fakadóan – láthatjuk tolószékben, betegesen, szellemileg egyáltalán nincs leépülve: szabadidejében kártyázik, olvasgat, még Ágota verseskötetét is ismeri.
Noha a cím az anya karakterét hangsúlyozza, mégis feltűnő, hogy nem tudjuk meg Ágota édesanyjának a nevét. A családjukban jellemző a nevek hiánya, amely összefüggésbe hozható a kapcsolatok megromlásával. Nem véletlenül lepődik meg Ágota, mikor Erzsébet a nevén szólítja, hiszen már az édesanyja sem tette, utoljára a gyerekkorában volt erre példa. De nemcsak az anya, hanem az apa is névtelen marad, egymást sem hívják a keresztnevükön, így karakterük a családban betöltött funkciójukra korlátozódik. Az apa csak az emlékek szintjén van jelen az elbeszélésben, melyekből kitűnik, hogy a gyerekeknek nem volt igazán bensőséges kapcsolatuk vele, mert sokat tartózkodott távol az otthonuktól a munkájára hivatkozva, miközben valójában az éppen aktuális szeretőjével töltötte az idejét. Az anya mindig tudomást szerzett ezekről a viszonyokról, viszont sohasem mondta ki a nevüket, csak „az a nő”-ként hivatkozott rájuk, ezzel is elidegenítve őket. Mindezek ellenére az anya kitartott a férje mellett, hogy ezzel tartsa össze a családot. Kísérlete azonban hiábavalónak bizonyult, mivel sem Ágota, sem Tamás nem érezték a törődést: „Anya elhanyagolt minket nagymama miatt, ezt már ki merem mondani. De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretett minket. […] T. azt felelné erre, hogy ez hazugság, ez a szeretet kevés, vagy ez a szeretet nem létezik, mert anya képtelen a szeretetre.” (63–64.) Ugyanakkor valamilyen szinten mindketten kötődnek édesanyjukhoz: Ágota magára vállalja az ápolását, Tomnak pedig még Dél-Amerikában is az anyja szokásai jutnak az eszébe.
Noha a szülők nincsenek nevükön nevezve a történetben, ezzel szemben Tamásra többféleképpen is hivatkoznak. Maga a név ikert jelent, így a karakter már magában hordozza a kettősséget. Ez megjelenik egyfelől a két különböző névhasználatban: Ágota naplójában T.-ként, addig a többi helyen Tomként tűnik fel. A kezdőbetűvel történő rövidítés általában azt a célt szolgálja, hogy az adott személyt ne lehessen pontosan beazonosítani, itt viszont inkább a bensőséges testvéri viszony hiányára enged minket következtetni, hiszen régebben Tominak, Tamásnak vagy öcsinek, a barátok pedig Tomnak szólították a férfit. Noha ezutóbbi a dél-amerikai környezetben kevésbé hangzik idegennek, mint a Tamás, magyar kontextusban pont ez az angolosított változat számít különösnek, így a testvérek eltávolodása ebben is kifejeződik. Azonban nevének jelentése nem csak ebből a szempontból lényeges. Ágota szeretője, Jimmy több tényező miatt is Tom „ikertestvéreként” értelmezhető. Egyrészt ő is két néven ismert a történetben: Ágota Jimmyként emlegeti, míg a nagymama Ivánként. Ágota számára mindkét férfi élete tele van titkokkal és elhallgatásokkal a külföldön töltött évekkel kapcsolatban, így a valóság rekonstruálásához kénytelen a fantáziájára hagyatkozni. Másrészt az Erzsébettel való beszélgetései során megtud egy pár olyan információt Jimmyről, amelyek Tomra is érvényesek. Ilyen például, hogy iskoláskorukban szerették a Rejtő-könyveket, és hogy az állkapcsukba platinalemezt helyeztek, amely a repülőtereken bejelez a biztonsági ellenőrzésnél.
A történet végére – édesanyjához hasonlóan – Ágota is teljesen magába fordul, barátaitól eltávolodik. Az anya akaratából kivágják a kertben a fákat, így kivész belőle az otthonosság, az élet. „De ha kivágjuk az összes fát, a kertből mi marad? Csonkok ötméterenként, szabályos rendben. Belőlem mi marad?” – kérdezi Ágota, felismerve, hogy ha továbbra is megmarad az örökölt áldozatszerepben, azzal csak saját magát teszi tönkre. Ez a belátás azonban nem hozza meg a változást, mert kötelességének érzi követni a szülői akaratot. Így az anya mindaddig élni fog, amíg a gyermekei gondolatai körülötte forognak.
Nagy Gerzson: Meddig él egy anya, Kalligram, Bp., 2024.
Hozzászólások